2013. június 27., csütörtök

Xavi te bitang-o

Lányunk bölcsijében van 1db férfiember aki Xavi névre hallgat. Egy fiatal srác aki a pénzügyeket intézi. Na Nóra olyan szinten zavarba jön, mikor Xavi megszólítja (tehát minden egyes reggel) hogy megpróbálja magát beásni a betonba, vagy elbújni a lábam mögé. Minden reggel. Xavi nagyon élvezi a helyzetet, én már kevésbé. Már próbáltam nevelni Nórát, hogyan kell reggel hanyagul odaköszönni Xavinak de mikor belépünk akkor csak a hasravetem magam és belefúrom az arcomat a Balambér nyúlba taktikát veszi elő. Ajjjj.
Lekopogom, de úgy tűnik az esti hisztizések elmúltak, most tök jól ki lehet jönni Nórával, a fürdés sem torkollik üvöltésbe és az alvás is gyors és fájdalommentes. Yipppeeee.

2013. június 19., szerda

Nicsak ki beszél?

Nóra egyre többet beszél, sőt egyre többször meg is értjük. Mert van amikor csak magában magyaráz teátrális kézmozdulatokkal, de senki se tudja miről van szó. Aztán sokszor szavakat ismételgetünk, válaszolgat nekünk. Néha meg teljesen új szavakat kap elő a semmiből, amit esetleg a bölcsiben szedett fel.
Tegnap is mondott valamit, talán, hogy caliente, azaz meleg. Tudja mondani, hogy vale vagyis ok, sőt még magyarul is mondja, hogy jó.
A múlt héten a játszótéren arcra esett, úgyhogy most nem annyira fotogén szegénykém, de azért persze kellett csinálnom több tonna fotót róla, mert kint az erkélyen Kriszta csinált neki bungit és abban nagyon szeret időzni.
A lopkodással vannak némi gondok, mert azonnal megszerez mindent az ebédlőasztalról, legyen szó mobilról vagy pénztárcáról. Aztán elszalad vele, ha nem vagy elég gyors és utána szétkapja atomjaira. Egyrészt nem lehet haragudni rá, mert nagyon aranyos, másrészt viszont enyhén bosszantó, mikor a mobilod csak úgy pattog a parkettán.
Tegnap azon röhögtünk sokat, hogy megkostolta a fagyit és olyan meglepett arcott vágott, hogycsak. A meleget már ismerte és szokta is mondani, de a hideg még új volt neki a kajában :).


2013. június 13., csütörtök

Tanulságok (nem hosszú ú) a 4 nap után

1. Minden tiszteletem az egyedülálló szülőké. Nincs életed csak napi max 3 órát, amikor a házat próbálod a szemétdomb színvonala fölé emelni.
2. Ha bármilyen kételyed támad, hogy mit is fog a gyereked csinálni egy bizonyos helyzetben, simán gondolj a legrosszabbra és általában bejön. (Ha úgy tűnik a pénzzel játszás jó ötlet, felejtsd el, mert úgyis a szájába veszi. Ha úgy gondolod, hogy nem keni szét a kaját minden elérhető felületen, felejtsd el, mert szétkeni. És még sorolhatnám.)
3. Lehet, hogy a tévézés nem túl jó a gyereknek, de csodás a szülőnek, mert addig tudja, hogy a gyerek megbabonázva és tátott szájjal bámulja a kedvenc műsorát és nem az elektromossággal ismerkedik a konnektorban. A tévé egy csoda! A kockás fülü nyúl meg maga a messiás.
4. A gyerekkel a legjobb reggel. Akkor még aranyos és kedves és cuki. Aztán délutánra nyűgös, fáradt, hisztis manó lesz. De reggel imádnivaló.

Aztán megjött nénje és könyebb lett az élet. Aztán megjött Kriszta is végre és visszatértünk a normális kerékvágásba.

2013. június 5., szerda

A leghosszabb 4 nap

Kriszta hazament melóügyben. Én meg maradok a kis diktátorommal kettesben.
A melóból elkéredzkedtem hogy 5re odaérjek a bölcsibe és összeszedjem. Eddig minden ok. Kocsiba be, haza, Krisztát kivisszük a reptérre, irány haza. Parkolás, irány a játszótér, ahol egy óráig a csikkeket próbálta összeszedni és lépcsőzős edzést tartott nekem és magának. Utána irány haza. Pár kockás fülü nyúl (örök hálánk az alkotóknak, mert imádja a gyerek, egyszerűen megbabonázva bámulja) után vacsi. A vacsi egész jól ment, sok zöldség, fele a földre, aztán joghurt, pogi, minden mi szem szájnak ingere. Utána irány a fürcsi, ahol most a legmenőbb a dugókihuzogatás és a samponivás. Aztán pizsi, tejci és be az ágyba kis tiltakozás ellenére. Tehát 9kor elkezdődik a saját életem és 12ig tart. Ekkor Nóra sírni kezd. Először türelmesen megyek be hozzá, de hajnali 2kor már nagyon nem... Már a szobájában alvást is kipróbálom kínomban, de eredménytelenül. Aztán isteni szikra, tejci! Beviszem neki a maradékot és fekve beszippantja az egészet. Utána 7ig alvás. óóóó de hüje vagyok!
Reggel ébresztő, tejci, reggeli, öltöztetés a la apuka, és irány a bölcsi.
A munkahelyre már csak pihenni járok be :).