A kicsi és a nagy Hulki

A gyerek mindig feldobja a napunkat.
Tegnap pölö a tükör előtt feszítettünk miközben a lehető legádázabb pofát vágtuk és hörögtünk amúgy bádibílderesen.
Siráááály.

A láthatatlan csucsesz

Nórával állandó a harc a csucsesz -édesség- fogyasztás miatt.
Minden nap egy állandó alkudozás.
Kérek csucseszt.
Nincs csucsesz.
KÉÉÉREK CSUCSESZT!
NINCS CSUCSESZ
aztán később
 kééérek csuuuuucseszt hüpp hüpp
jólvan, pakolj össze, kapsz egyet.
kettőt? Hármat? (Nagy szemek)
Neeeem. egyet.

Erre ma az ovi előtt elkezdünk beszélgetni és valamit magyaráz a csucseszről.
Már mondom neki reflexből, hogy nincs csucsesz, erre összecsippenti az újjával a semmit és odaadja nekem: - Tessék csucsesz.
- jééé, képzeletbeli?
- igen.
- Te is kérsz?
- igen.
- jó tessék.

Hát ennyi. Néha nem a valós dolgok kellenek, hanem csak a gesztus, az érzés. Többet lehet tanulni egy gyerektől mint bárki mástól.