2014. december 28., vasárnap

Kisapuci, kisanyuci

Így szólít minket Nóra mostanság. Vicces és aranyos.
Azért néha elviselhetetlen a kiscsaj. Vagy mi vagyunk még kezdő, felkészületlen szülők. Főleg én érzem magam rossz apának, főleg miután leüvöltöm az agyát a kis majomnak. Nagyon embert próbáló a mostani viselkedése, illetve mi még nem vagyunk felkészülve rá. A cipőfelhúzás fél óra.Visszabeszélés 24h. Nem engedelmeskedés, az is.
Felmászok mindenhova, ugrálok mindenen, ellopok mindent, elszaladok, sikítófrászt kapok stb stb. Na ezek nagyon mennek.
Egész napok telnek el azzal, hogy csak fenyegetéssel és zsarolással lehet rávenni a legegyszerűbb dolgokra is. Nem panaszként mondom, csak tényközlés. Az egyetlen fenyegetés ami bejön, a "kiraklak a folyosóra". Kész. Mi is.
Mindettől függetlenül imádjuk és szeretjük. És kedves és aranyos is tud lenni. És tündéri amikor táncol, meg amikor erőből odaszorítja az arcát az enyémhez, hogy az orrom belapul. :) 

2014. december 1., hétfő

az első mozi

Tegnap melóztam sajna és igy Nóra és Kriszta elmentek Emanuelékkel mozizni. Kissé sajnálom, hogy nem velem, velünk ment először a kis Muki moziba, de hát ez van.
Ma mesélte, hogy a "nagy tévén látta a pulpót vagyis polipot", eltartott kis ideig mire ezt leforditottam és felfogtam. A madagaszkáros pingvineket nézték meg, Kriszta szerint is tök jó volt, csak hát a Makinak még egy kicsit hosszú.
A hétvégén velünk volt Mot, az osztály kabalája egy lila hajú figura, akit el kellett cipelni mindenhová és lefotózni. pipa...