2016. november 11., péntek

ír, olvas, számol

Itt 5 évesen már elkezdenek foglalkozni a betűkkel, számokkal, úgyhogy szép lassan Nórával már gyakorolgatjuk a szavak leírását, elolvasását. Matekozunk is 1-10ig, összeadunk és sokszor sikerül is elérni a helyes eredményt.
Egyre jobban lehet vele beszélgetni bármiről, reggelente a suliba menet ő jön elő a kérdéseivel és javaslataival és örülök ha el tudok neki magyarázni valamit. Ilyenkor érzi magát hasznosnak az ember.
Persze reggeli csatáink az evéssel még mindig dúlnak, ja és a vacsi sem egyszerű. Zsarolom ezzel, azzal, aztán néha feladom. Komolyan a gyereknevelés egyik sarokköve a zsarolás magasfokú elsajátítása. Ugye lehet blöffölni azzal, hogy de akkor nincs tévé de igen be tudja magát szorítani az ember a sarokba egy ilyen kijelentéssel, mert akkor addig neki se lesz nyugta. Ma már azt mondtam hogy nem mehet suliba ha nem eszik (persze egyrészt szerencsém van, hogy szeret suliba járni, másrészt azonnal a fejemhez kaptam hogy mekkora hülye is vagyok) aztán még az uszoda megvonással is befenyegettem, végül nekem kellett megetetnem a kis majmot.
Tegnap bementünk egy optikushoz megkérdeni az árakat és a gyerek rákattant a szemüvegekre. Felpróbált vagy 10et és nagyon tetszik neki hogy ilyen színű, olyan színű. Szerencsére nincs semmi szüksége rá, a szeme jobb mint a sasé. Egyik éjjel bemegyek a szobájába hogy lekapcsoljam a világító földgömböt és a tök sötétben megfordul és rámköszön hogy szia apa..... hihetetlen. Ninja szemek.


Azok a csodás rajzok

Na most már csak felpakolok párat a művészke termékeiből.