2017. április 30., vasárnap

La Garriga akkor es most.

Pár éve ott voltunk, akkor még alig sétált. Most megint és már mekkora.

 




Szomorú fiesta

Haza kellett mennünk temetésre. Nóra is jött, de a szertartásra nem vittük el, addig le lett passzolva. Utána volt kis eszegetés a rokonsággal, amit Nóra elkeresztelt szomorú fiestának ötletesen. Persze mindenki odavolt érte és elkényeztette, ezért igencsak szeret otthon lenni.

2017. április 4., kedd

Aranyos

Most többet vagyunk kettesben Nórával.
Az utóbbi időben nem írtam sokat mert vérzivataros volt, csatáztunk, anyáztunk stb. Miért? Mert én hülye próbáltam rákényszeríteni az akaratom a gyerekre, akiben nem csak az én makacsságom hanem a Krisztáé is jelen van. Miért is lepett meg, hogy semmire se mentem ezzel? Mert hülye vagyok, na.
Most próbálom máshogy.
Próbálom a jó irányba terelgetni, csalogatni, fenyegetni, de inkább az első kettő mint a harmadik.
A rendes kajálás egy nehéz dolog pl. Ugye minden gyerek inkább csucsesszel -vagyis édességgel - tömné a kis fejét egész nap, a szendvics fúúj, minden fúúúúj. Hát ok. Ha délután megeszed a maradék szendódat a parkban, kapsz utána valamit. Egy fagyit vagy csuda tudja. Ja meg tegnap kikönyörögte, hogy vegye neki két súlyzót. Ok, mondom, de akkor minden nap megeszed a kaját rendesen. Hát meglátjuk.
Aztán lehet hogy ő irányít engem, főleg reggel, amikor az agyam teljes shutdown módban van.
Ma is adott egy csomag kekszet, hogy ezt vigyem neki délután. Én hülye azt gondoltam, hogy milyen aranyos ez a gyerek, hogy erre is gondol. Most jobban belegondolva, engem meg akarnak vezetni....
A szendvicset este együtt készítjük. ez is segít kicsit.
Olyan hülyeségeket tud szeretni, hogy az fantasztikus. Most a kedvence egy magyar rajzfilm amit én mutattam neki (mea culpa) Jó étvágyat bogaram címmel. Jutúbon megtalálod. Na ebben egy döglégy és egy dögbogár beszélget és vicces, ok, habár vannak benne durva beszólások is. Na ezt napi 1x meg kell nézni legalább. És idézget belőle. Remélem másoknak majd nem amikor hazamegyünk. Mert a kedvence ez: Egy rekesz sörért örüljenek hogy nem sz@rral kenem fel..... Nagy égés lesz Julien! :)
Másik amit bírok nagyon, hogy a spanyolból fordít le dolgokat tükörfordítással vagyis szóról szóra és azt alkalmazza a magyarban. Hát ebből adódnak eléggé fura kinyilatkoztatások. Neki a vaníliafagyi  az fagyi vanília, mert helado de vanilia. A nincs az pedig nem van, mert no hay... stb stb.
Most olvastam egy cikket Székely Éva -Sírni csak a győztesnek szabad c. könyvéről. 
El szeretném olvasni egyrész a történelmi háttér miatt, másrészt mert a saját lányát is edzette, tehát neki van a legjobb rálátása arra, hogy érdemes-e, szabad-e ennyi áldozatot követelni a gyerektől.