Először is nézzük mi más itt mint otthon volt az én időmben:
Ugye szeptember óta jár elsőbe a gyerek és már 100ig számolnak, megtanultak összeadni az egymás alá írós módszerrel. Ezt én nem hiszem, hogy mi elsőbe nyomtuk, de majd megkérdem a többieket hátha jobban emlékeznek. Persze ez nem azért van, mert itt csodagyerekek vannak, hanem mert itt egyben van a ovi és a suli, tehát a nagycsopiban (P5) már a betűkkel és a számokkal foglalkoznak.
Ezért van az is, hogy az olvasás még nyáron horror volt, októberben már örömmé vált és egymással versengve olvasgatták a kiscsajok az utcán a táblákat és feliratokat.
Másik nagy difi bár ez nem biztos hogy annyira jó, itt csak hetente egyszer van házi, pénteken. És a könyveket meg soha de soha nem hozzák haza, csak év végén. Na ennek az eredménye, hogy túl sok ideje van a gyereknek, amit a mi bosszantásunkra és idegesítésünkre használ, ha nem tévézhet akkor feltünően unatkozik és persze minket piszkál.
Most úgy látszik a hisztis és éjszaka félős korszakot éli- éljük. Mindenen megsértődik, szemtelenül elzárkózik a párbeszédtől, ha kell sír-rí, hogy elérje amit akar. Persze emberére akadt mert a makacsságot ugye tőlünk örökölte, nekünk se kell a szomszédba menni egy kicsiért. Ebből vannak a nézeteltérések, viták stb. stb.
Aztán egy hónapja egy ittalvós kis barátnője miatt rákezdett a "nem tudok aludni egyedül a szobámban, átmehetek hozzátok?" cirkuszra. Ebből aztán elég nagy balhé lett, végigmentünk a teljes skálán a rábeszéléstől az üvöltözésig és semmi se segített. Úgyhogy kénytelenek voltunk valami kompromisszumos megoldásra fanyalodni, most a kanapén alszik a nagyszobában, amikor éjfél körül rájön a nemalvás és bevándorol. Velünk nem alhat, mert rugdos mint egy csacsi. Igaz én meg horkolok, de ez őt nem zavarja, viszont Krisztának égnek áll a haja mindkettőnktől.
