Dolgok amiket megrágott (volna Minimuki ha lenne foga)

A gyerek mindent felfedez, megrág, kiköp, összenyálaz. Kedvencei a kütyük, tehát távirányító, mobiltelkó, billentyűzet, kvarcóra. Úgy gondolom, be kell szereznem mindenből neki egy sajátot, egyébként az enyémeken fogja a nemlétező fogsorát élezni, meg később a létezőt is. És amúgy se lelkesedek a gondolatért, hogy aksis cuccok lógjanak ki a szájából
A hasrafordulás és a kúszásmászás már majdnem rambói szintre emelkedett. Éjjelente már megint nem alszik túl jól, és fél hatkor végleg felébred, ami kissé átrendezi későnkelős terveinket. Mondjuk, lenullázza őket. 5.30tól perpetum mobile-vitustáncos duracellnyuszi szerepben tündöklik, nagyokat röhög és mikor berakjuk az ágyunkba felváltva pofoz le mindkettőnket. Hát így. Kriszta adott egy könyvet csupa spanyolul, hogy hogyan tanítsuk meg a gyereket aludni. Hmmmmmmmmm. Próbálom elolvasni. Próbálom, próbáááálloooommmzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzz...

hú de igazam volt!

Persze ezt nem kéne szétkürtölnöm a világba, de nem bírom ki, hogy ne tegyem meg.
Ugye a gyerekkel új szabályok is jönnek a családba lásd az anyának mindig igaza van, ha nem, akkor méginkább. Szóval mostanság nem sok sikerélmény ért.

Nórababa meg több napig mindig üvöltéssel ébresztett mindenkit hajnali 3kor. Sőt volt amikor egész éjjel félóránként. Na ilyenkor jön a találgatás, aztán a káromkodás, aztán a csúnya gondolatok. A gyerek takaró nélkül alszik, mert a hálózsák elég neki és a takarót meg lerúgdossa magáról. De a hálózsákban igen mozgékony, mint  egy hernyó speeden és két perc alatt 90 fokkal elfordul és keresztben fekszik a rácsoságyban, üvöltve, mert ugye így azért nem elég hosszú. Na amikor már mindent kipróbáltunk fogtam aztán szépen betürködtem a takarót jobb és baloldalon a szivacs alá, olyan erősen, hogy a pici nyekkenni se tudjon, nemhogy kiszabadulni. És csodák csodája, aznap aludtunk. Mi ebből a tanúlság? Abszolúte semmi, ahogy barátom mondaná. De néha a faszinak is lehet igaza.

A part

Szombaton kirándultunk Badalonába. Szép az idő, gondoltuk idilli lesz a babával, majd nevetgél és élvezi a napsütést és szaladunk a szivárvány alatt a nedves homokon és minden énkicsipónim rózsaszín hangulatot áraszt.
Mekkora tévedés. A gyerek jobb szeret otthon lenni, mint bárhol odakint, szóval a part vagy a park nem annyira vicces neki mint mi hittük. Egy darabig elvan, aztán sír, bármit is csinálunk, a rózsaszín pónik meg leborotválják a sörényüket és rituális öngyilkosságot követnek el. Szép sorban. Azt hiszem addig volt nyugton, amíg a nyakamba vettem és sétáltunk egyet a parton, akkor bambulta a hullámokat, legalább tudtunk csinálni pár PR fotót.
Vasárnap ugyanezt eljátszotta a szép parkban Hospitalet és Cornella határán van. Ilyenkor jönnek a találgatások: lehet, hogy a napot nem bírja (vicces lesz Spanyolországban), lehet, hogy éhes (lehet, mert mindig éhes), lehet, hogy csak egy otthonülő típus, stb stb.