Nóra már tök jól fel tud állni üllésből és megáll a lábán fél percig mielőtt kecsesen lehuppan a popójára. Nagyon ügyes és élvezi is mert közbe vigyorog mint a tejbetök.
A hétvégén néztünk egy filmet a tornászcsajokról és fűtöttem az agyát, hogy hátha rákap :)). Ma reggel Kriszta behozta és ott kűzdött a plüsskígyójával az ágyon mint egy egyszemélyes Laokón csoport. Annyit vigyorog, hogy mindig feldobja az embert, én meg persze mindig elkések, mert ki a fene tud így időben elindulni.
Csütörtök péntek bölcsi beszoktatás. Hogy mennyire nem érdekli őket, hogy egyesek dolgoznak, mutatja, hogy nem 9re hanem 10.30ra kell vinni a gyereket, tehát nehogy csak egy-két órára kelljen elkéredzkedni, hanem lehetőleg a fél napodat lődd el, már ha egyáltalán elengednek.
Úgyhogy nemsokára én viszem reggelente fel a hegyre bringával, szépen meg fogok erősödni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése