Asszem Nóra először volt beteg mióta a kezdeti kiszáradáson túlestünk.
Szerdán este olyat rókázott szegényke, hogy még az ördögűzőbe is elment volna. Aztán még pár aprókát is megeresztett. Persze bölcsi lefújva, otthon diéta. Szerencsére pár nap alatt kiheverte. Aztán a nénje kezdte. Úgyhogy a hétvégi lagzinak lőttek, nagyon sajnáljuk :(. Persze Ryanair lefosztott minket, jókívánságaim az őseiknek.
Na de lényeg, gyerek jobban van.
Vasárnap délelőtt elhatároztuk, kimegyünk a Can Mercadera parkba, ahol a kisvonatok vannak vasárnaponként. KOCSIBA pattantunk és 5p alatt kiértünk. Jeeee. A kisvonatok hihetetlen jók. Az egész parkot átszövi a pálya, átmegy hidon, alagúton, az utasok a makettek tetején üldögélnek. A jegyeladók gondolom nyugdíjas vasutasok, a masiniszták meg iskolás srácok.
Aztán Andriséktól megkaptuk a babaülést a bringára, fel is raktam és hétfő óta azzal száguldunk a bölcsibe. Hah, száguldunk, hát felfele a hegyre inkább lihegek és töförgünk, de lefele aztán ezerrel :). Sokkal gyorsabb így az élet, 15p oda, 10 perc a bölcsiben aztán 15p a melóba.



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése