A zombikutya kimászik...

A hétvégén nénjének és Krisztának az a nagyszerű ötlete támadt, hogy átteszik gyakorlatba csodás elméletüket miszerint itt az ideje hogy a gyerek nem a rácsoságyban aludjon. Én tiltakoztam már előtte is, ezért most meg se kérdeztek. Mert egyenjogúság van, de a nők nyernek.
Még csak nem is azt csinálták, amit már felvetettek, hogy a gyerök átmegy a nagy ágyra amire vettünk oldalsó felcsukható védőkeretet, neeeeem. Leszedték a rácsoságy oldalát. Az első éjjel, amikor nénje is nálunk aludt, nem is volt semmi gond. A kis álszent szépen átaludta az éjszakát. Bezzeg vasárnap, amikor már csak leharcolt szülei voltak a lakásban a gyerek a lefekvés után elkezdett kicsoszogni a hálózsákjában a hálószobából a nappali fele. Ahogy négykézláb igyekszik végig az előszobán, fejét lógatva, leginkább egy zombikutyára hasonlít a kis cukorfej. Szóval jó poén volt, visszarakjuk. Aztán megint, megint és megint. A poén már gyengül, az idegrendszerem is. Hajnali kettőkor már igen csúnyákat mondtam és mivel Kriszta is felkelt, én durcásan berobogtam és bealudtam. Reggel a gyerek természetesen a nagyágyban volt.
Szép idők jönnek, mondhatom...

Mindenki jobban van

Megnyugtatásotokra közlöm, hogy mindannyian jobban vagyunk, ki többé, ki kevésbé. A gyerek szerdán már nem volt lázas, erre Kriszta megkönnyebbülten azonnal elrendelte másnapi bölcsibe szállítását. Mi még nem épültünk fel az egyhetes tatárjárásból amit Nóra napi 24 órás otthonléte jelent, de majd idővel. A kétnapos hétvégék nem elég hosszúak, ez tény.
A kiscsaj új kedvence a Minik, vagyis a minionok a Gruból, ami nekünk is jó, mert őket mi is csípjük és habár biztos meg fogjuk útálni őket a 2000. ismétlés után, egyelőre még lelkesen nézzük Nórával.
Tegnap sokáig kerestem a megfelelő szót lányom jellemzésére és végül a szeszélyes szónál maradtam. Naggyon szeszélyes. Mint a tavaszi időjárás. Kétpercenként változtatja a hangulatát, a kedves, bújós kiscicától az üvöltő, sikító vadállatig.

A hosszú betegség

Nóra már egy hete otthon van Krisztával. Eleinte nagyon beteg volt, magas láz, levertség, gyengeség. Aztán javult de a láz minden este visszatér. Krisztának lassan kéne egy hetes luxusnyaralás, lehetőleg egyedül, hogy kipihenje a gyerek által okozott idegkimerültséget. Nem egyszerű vele. Amíg jól van, hiperaktív és hiperhisztis. Tudja hogy mit akar és azt rögtön. Ha nem, akkor üvöltés, sírás. Hurrá! Elszúrtunk valamit? Vagy ez normális ebben a korban? Ki tudja. 

Lényeg, hogy meg vagyunk lőve. Karácsonykor a gyerek 2 hétig otthon lesz, nekünk meg már alig van szabink. Nem tudom ezt hogy gondolták az okosok, de valahogy nem stimmel. Vagy az összes szabinkat a gyerekfelvigyázásra költjük vagy keresünk bébiszittert, amihez nem fűlik a fogam és nem az anyagi vonzata miatt, de senkire nem szívesen bízom a gyereket, ha nem ismerem régóta és nem bízok meg benne.