Na elkapott minket is a piros pöttyös, na nem a túrórudi, amiért érdemes hazemigrálni, hanem a barihimlő. És a többesszám nem annak köszönhető, hogy megőrültem és többes szám első személyben beszélek a gyerekről, hanem, mert ebben az esetben még inkább mint egyébként, ami neki rossz, az nekünk is.
Hogy önző módon megmagyarázzam, végre lenne 5 nap szünetem egyben, na ennek lőttek, mert a gyerek nem mehet az utcára se, szóval 5 nap szobafogság egy kis türannosszal aki a napnyugtához közeledve egyre nyűgösebb és hisztisebb. Azt hiszem majd pihenek a melóban.
Szóval pár napja már mondta hogy fáj a lába, pupa, pupa, gondoltuk szúnyogcsípés, aztán csütörtökön már egyre több pontocskája volt, úgyhogy Kriszta felhívott, hogy készüljek a pénteki otthon maradásra. jeee. Ennek örülnék általában, de most még a kolegáimmal se cseszhetek ki, mert kevesen vagyunk, így otthonról dolgozás lett pénteken, a kis makival összezárva. Hálistennek a Cigna biztosító ilyen szempontból tök jó, szóltunk nekik este 8kor, lehet, hogy bari van a házban, már jött is a doki, tök jól elmagyarázott mindent, mondta, hogy a gyerek csináljon ami neki jólesik, egyen ami neki tetszik, nem mehet ki, ne vakarózzon stb stb. Király. Azóta a gyerek fagyin és Mickey Mauson él nagyjából és fehér krém borítja teste egyre nagyobb százalékát, amitől Kriszta idegbajt kap, mert minden fehér a lakásban is most már.
Az első nap még elment, de ma már ideges volt a kiscsaj és estére meg igazi csataló, úgyhogy most örülök, hogy alszik. Holnap folytatjuk a kűzdelmet.
2014. június 28., szombat
Minimuki a búcsúban és a palimadarak - a la Kriszta
Itt a Szent Iván alias San Juan az nagy ünnep, ennek megfelelően több helyen is állítottak fel mini-búcsúkat, mindenféle zajos körhintákkal, kisautókkal és gagyiárusokkal, ahogy egy rendes búcsúban illik. Így vasárnap délután kilátogattunk az egyik közeli búcsúba, hogy Nóra találkozhasson a Mickey egérrel, akit előző nap láttunk arra császkálni, mivelhogy ez az új kedvenc. Szóval kiértünk, a Nóra már gyanúsan figyelte a sok színes sátrat, meg a mindenhonnan üvöltő zenét, aztán meglátott egy nagy műanyag cumiba csomagolt cukorkát, amit persze rögtön meg kellett vegyünk neki, hiába mondtuk hogy máshol még lesznek más dolgok….beült a mini-dodzsembe, de kiderült, hogy csak 4+ lehet használni, úgyhogy sikerült rábeszélnünk, hogy kiszálljon, aztán elmentünk megnézi, hogy előjött-e már Mickey egér, de amikor odaértünk a Walt Disney-s mesevasúthoz a Nóra sikítófrászt kapott és haza akart menni. Szóval gyorsan arrébb mentünk, kapott egy lufit és befizettük inkább egy labdás-csúszdás mászóházba, ott legalább jól érezte magát, aztán kinézte, hogy a szomszédban van egy körhinta, kis autókkal és vonatokkal, és csodák csodája beült oda is, és nem üvöltött, amikor elindult vele a kocsi, sőt még mosolygott is és integetett. Aztán mire végzett már annyira megtetszett neki, hogy nem akart kiszállni, úgyhogy gyorsan be kellett dobni, hogy megérkezett Mickey egér, és erre a varázsszóra végül otthagyta a kiskocsit, és mentünk Mickey egérhez, akivel kezet fogott és még vagy fél óráig szájtátva bámulta, ahogy táncolt a a mesevasút előtt. Aztán észrevettük Minnie egeret is, aki igazából egy hapsi volt és a közös protokoll-fotó után Pétertől kért pénzt piára. JJJ Mi meg mint a jó palimadarak adtunk, aztán utána még gyorsan kellett vennünk egy világítós, buborék-pisztolyt egy cigányasszonytól, amivel aztán Nóra telebuborékolta az egész búcsút. Így jól lehetett követni, merre járunk a tömegben: ahol az emberek hirtelen elkezdtek maguk előtt legyezni, na ott voltunk mi. J A gyerek meg nagy koncentrálva lépegetett a kis ujjacskáit folyamatosan a ravaszon tartva, így kábé 10 perc leforgása alatt az összes lötyit kilőtte a pisztolyból… Viszont legalább jó élményekkel tért haza, egész este emlegette, hogy pacsizott a Mickey egérrel.
És már ilyen mondatokat tud alkotni: Nóra akar csokoládét. Pisilni kell. Nóra megijedtem. Nóra megettem. Anya no pega la Apucika (Anya ne üsd Apucikát!). J J J (Ha valaki még nem tudná ugyanis Pétert rendszeresen verem itthon. J). A hízelgést is mesterfokra fejlesztette, mert miután rámszólt, hogy ne üssem az apját, felhúzta a kis orrocskáját, széles mosolyra húzta a száját és egy nagy Apaaaaa felkiáltással odamászott Apukája ölébe és kismajomként, kézzel-lábbal átfonta és puszilgatni kezdte. Péter meg csak úgy olvadt el a nagy szeretettől.
Szombaton a tengerparton is voltunk, ahol már nagyon nyűgös volt, de a kis felfújható medencének úgy örült, hogy alig bírta abbahagyni a mű-röhögést, és ki-be mászkált belőle, így állandó ingajáratban voltam a kisvödörrel, hogy hozzam a tengerből az utánpótlás vizet. A viragos vászonkalapom is nagyon tetszett neki, abban ugrált és próbált a nagy karima alól kilátni, úgy nézett ki, mint egy nagyranőtt virág. Aztán végül sikerült rábeszélni, hogy aludjon, és akkor kezdődött a pihentető része számunkra tengerpartnak, még aludtam is egy kicsit, meg voltunk szupernénjével a chiringuitoban jeges kávét szürcsölni. Aztán kiscsaj annyira belejött az alvásba, hogy fél 7kor már úgy kellett felébreszteni, de az elemei jól feltöltődtek, mert aztán indult a mókuskerék és egészen este fél 11-ig bírta. J Gyakran irigykedem rá, szerintem az energiája felével már egész napra jól lennék…
2014. június 17., kedd
2 b+
Háháhá, nem tőlem tanulja el a gyerek a b+-et. Ki is lennék nyírva. De Kriszta már kétszer elszólta magát a gyerek előtt, aki kedves kis akcentusával azonnal lecsapott a szóKINCSre és beépítette passzív adattárába. Hálistennek még nem használja aktívan. Mondjuk szerencsés, mert itt mindenkit elküldhet magyarul bárhova, otthon meg spanyolul dettó.
Csodálom, hogy a reggeli autós beszólásaimból nem csippentett párat, de ennek igazából örülök, mert furán hangzana tőle az a sok kedvesség amiket reggelente szórok autóstársaim felé fruti helyett.
Az usziban fiesta volt, nagyon örült neki Nóra, még sose volt ilyen aktív, kalimpált lábaival mint a motolla, szedte, dobta a labdákat, ezerszer lecsúszott a csúszdán amire felmenni se hajlandó egyébként, sőt még az úszó szőnyegre is felmászott, pedig az totál para neki. Utána Szilárdéknál buliztunk és törtük a poharakat, a kiccsaj meg Annával és Szofival érezte szuperül magát egész 11ig, amikor hazavittük és becsúsztattuk az ágyába...
Ma vittem a bölcsibe és tök jó látni, hogy szuper jókedvvel ül le a többiek közé, mosolyogva néz mindenkire, láthatóan szeret ott lenni, szeretik a többiek is. Ja mikor mentem vele a parkon át reggel a bölcsibe egy apuka megállított, hogy nekünk tényleg van robotunk? Ehhh?? Mert a gyereke állandóan azt mondja, Nora robot, Nora robot. Hát erősen elgondolkoztam, azt mondom neki, hát volt egy robotporszívónk, amitől Nóra rettegett, amíg be nem krepált a dög teljesen, ő volt Robi. Hát lehet, hogy róla beszélt. Aztán egy kiscsávó odajön azt megfogja a kezemet, a Nóra meg a másikat, egy anyuka meg átvette a babakocsit, szóval sztár voltam reggel...

2014. június 16., hétfő
2014. június 9., hétfő
A 3 jedibábu
Hát igen, ezek vagyunk mink, a megvezetett jedibábuk. Kritta, nénje és jómagam. Nóra kitalál valamit és mi pattanunk mint a nikkelbolha. Egymást túllicitálva hozzuk az ajándékokat, lessük az óhaját a kis plincesszának. Közben meg igen sokat röhögünk magunkon és egymáson.
A gyerek betanult pár mondókát, tök jól tudja a pont, pont vesszőcskét meg különösen szereti emlegetni azt hogy kac kac kukacot!

2014. június 2., hétfő
Más írta, de attól még igaz
http://hvg.hu/plazs/20140602_10_dolog_amit_minden_Anyanak_meg_kellene
1. Megígérem, hogy mindent megteszek azért, hogy szeresd a tested
Sosem fogod tőlem azokat a szavakat hallani, hogy "fogyókúra" vagy "elhízás". Sosem fogok a súlyomról vagy a kinézetemről panaszkodni. (És ha megkérdezed, miért van annyi ránc a szemem körül, azt fogom mondani, hogy a nevetéstől). De azt sem fogom engedni, hogy te panaszkodja a tested miatt. Megtiltom. Egészséges vagy. Minden más lényegtelen.
2. Sosem fogom azt mondani, hogy valamit nem csinálhatsz meg, mert lány vagy.
Olyan büszke vagyok, hogy még mindig kosarazol, attól függetlenül, hogy néha te vagy az egyetlen lány a csapatban, és senki sem dobja neked a labdát. Szeretem nézni, hogy milyen határozottan akadályozod az ellenfeledet és milyen gyorsan futsz át a pályán. Amikor a labdáért harcolsz, kiugrik a szívem a helyéről. Megígérem, hogy a benned lévő tüzet mindig ébren fogom tartani.
3. Sosem fogom engedni, hogy gonoszkodj
Nem szeretném megtudni, hogy valakit készakarva kirekesztesz, vagy megbántasz. A világ így is elég kemény, főleg a kislányoknak. Ha te is részt veszel abban, hogy egy másik gyerek kevesebbnek érezze magát, tenni fogok érte, hogy soha többet ne forduljon elő. Méghozzá úgy, hogy megosztom veled minden tapasztalatomat és szeretetemet.
4. Amilyen sokáig csak lehet, elzárom tőled a nőellenes reklámokat
Tudom, hogy nem tudom örökké megőrizni az ártatlanságodat. De amíg tudom, távol fogom tartani tőled a fogyókúrás tippekről és csodakrémekről szóló magazinokat, melyek örök ifjúságot ígérnek. Kénytelen leszel együtt élni azzal, hogy a média bebeszéli, ronda vagy. De próbálok sokáig megvédeni ettől, amíg nem leszel elég erős ahhoz, hogy ezeket az ördögi támodásokat figyelmen kívül hagyd.
5. Mindig arra foglak biztatni, hogy élj hangosan és szenvedélyesen
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy tiszteletlenül, de azt szeretném, hogy a hangod tiszta és határozott legyen – fontos a véleményed, csiszold a hallásodat! Mindegy milyen őrületesnek is tűnnek az ötleteid, oszd meg őket és adj teret a lelkesedésednek.
6. Sosem foglak arra kérni, hogy "tegyél fel egy kis rúzst"
Remélem soha nem nézel mad úgy a tükörbe úgy, hogy szükséged lenne egy kis sminkre. Ha mégis, akkor ahhoz nekem semmi közöm.
7. Ameddig csak lehet, az én kislányom maradsz
Emlékszel milyen mérges voltam, amikor megpróbáltál a kis fenekeddel twerkelni? Nem érdekel, hogy mit tanultál a másik lánytól az iskolabuszban, ez nem méltó. A lányok így is túl hamar és túl gyorsan felnőnek. A gyerekkort mégegyszer nem élheted át, úgyhogy adj magadnak időt arra, hogy a babáiddal játszhass, és angyalporban vágtázó lovakról álmodhass. Tartsd meg a varázslatos fantáziád minél tovább!
8. Megígérem, hogy mindig ítélkezés nélkül meghallgatlak
Szeretném hallani az álmaidat, a véleményedet és az elképzelésedet az életről. Szeretem a világot a te szemeiden keresztül látni. Még ha nem is túl praktikus (és egészséges), minden alkalommal elámulok, hogy egy olyan embert hoztam a világra, aki ennyire szenvedélyes, bölcs és ekkora tehetsége van a bolondozáshoz. Tudom, hogy a következő ötvennéhány évben lesz néhány kellemetlen vitánk.
9. Megígérem, hogy feltétel nélkül szeretlek
Mindegy, hogy tinédzserként hányszor mondod majd el, hogy utálsz. Tudni fogom, hogy épp a hormonok okozzák, és hogy sajnos az én temperamentumomat örökölted. Azt nem ígérhetem meg, hogy teljes lelki nyugalommal fogom végignézni, ha egy kis boszorkánnyá változol, de azt igen, hogy minden este megölellek és megbocsátok.
10. Ha még eddig nem jöttél volna rá: úgy szeretlek, majd megeszlek
Komolyan veszem az anyaságot, ezért írtam le ezeket, és arra kérlek, hogy minden ígéretemet tartasd be velem!
Sok szeretettel, Anya

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)