A múlt héten Nóra volt csoporttársával és annak szüleivel felmentünk Garrafnál a Budhista templomhoz. Minden szép és jó, csak az idegenvezető néni úgy döntött, hogy szép hosszan ecsetel mindent, ami két 3 éves gyerek mellett elég súlyos hiba. Életem egyik legkínosabb másfél órája volt, amíg próbáltam a lányomat fegyelmezni hogy a néni hosszasan ecsetelhesse a szobrokat és a főpapokat. Még a kertben Nóra és a kiscsávó hangyákat taposott, ami nagyszerű időtöltésnek tűnik, bármit is mondok ellene. Aztán Nóra odafordul a spanyok anyukához, hosszasan ecseteli a szituációt széles gesztusokkal majd ezzel fejezi be: y las hormigas no funcionan, vagyis a hangyák nem működnek - mivel elpusztultak a nyomorultak.
A suli-ovi és a szülők viszonyát így jellemezhetném:
- az általuk kiadott naptár szerint 25-e szünet, erre mi átrendezzük az életünket, hogy otthon lehessünk és kiderül, hogy mégse szünet, majd inkább júni 1-e lesz a szünet, de erről nem tudtak nekünk szólni....
-Az ovi és a szülők párbeszéde kb így hangzana, ha lenne: Ti 9re mentek melózni, ezért mi 9kor nyitunk. Ha nem tetszik, fizess extrát. Ti 6ig melóztok, de mi 4.30kor bezárunk. Ha nem tetszik, fizess extrát. Jó párszor szünetet tartunk, mindig hosszabbat mint a normális emberek, ha nem tetszik, AKKOR IS. A tanévet szeptember közepén kezdjük, ha nem tetszik, fizess extrát a táborért.
Szóval felhőtlen a viszonyunk. Ja igen, Minden irat csak katalánul van, ha nem tetszik, AKKOR IS.
Lényeg a lényeg, csütörtökön volt egy kis bemutató, hogy mit tanultak a gyerekek a különórákon, amin eleinte Nóra természetesen nem akart résztvenni, kis pityorgás, könyörgés, de szigorúak voltunk és már ment is táncolni a többiekkel. Mi meg büszkén videóztunk.
2015. május 30., szombat
2015. május 7., csütörtök
Esti mese Darth Vaderrel és Luke-kal
Kislányom minden este azt kéri, hogy miután anyukája "önként és dalolva" megfürdette (ANYA BAÑAR NÓRA, APA NEEEEEEM) én olvassak a kedvenc könyvéből, ami meglepő módon Darth Vader y su hijo vagyis DV és fia című képeskönyv. A köny egyébként nagyon vicces, ahogy Vader fater kűzd az apasággal, azt öröm nézni. Minden este kiválasztunk pár képet és elmondatja velem újra és újra mi történik és mit mondanak. APA MOST OLVASS ESPAÑOL!
Már néha úgy érzem, hogy én kényszerítem a gyerekre ezt a kóros Star Wars mániát, de aztán megnyugtatom magam, hogy pár év múlva ki fog röhögni.
Ami a legjobb, hogy van ennek a könyvnek még két része, amit már meg is rendeltem az ebayen, DV y su princesita (DV és az ő kis hercegnője - amiben Leia teszi próbára faterja idegeit) és Good Night DV, amiben a két gyerek együtt készíti ki a dark side urát. Egyébként a remekművek Jeffrey Brown tollából szökkentek elő.
Igazából az zavar egy kicsit, hogy ha majd megnézi a filmet rájön, hogy DV nem épp egy jófej apuka, hanem egy csúnyabácsi.
Ja és mellesleg nagy előrelépést tettünk az utcán köszönés terén: már sikerült rávenni, hogy a kedvenc sarki paki zöldségeseknek köszönjön minden reggel sőőőőt, ma már a szomszéd autószerelő srácnak is hajlandó volt egy Holát dobni. Nem semmi!

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)