Ritkán írok tudom. Oka van.
Senki nem szereti a kudarcélményeit megosztani a világgal. Az hogy egy 5 éves kiscsaj napi szinten kikészít - néha kettőnket is - na az nem dicsőség.
A júliust még kibírtuk kettesben, uszoda, úszótanfolyam stb. Az augusztus eltelt utazással. De a helyzet egyre durvább. Az a kis angyalka akit imádunk egy szemtelen, pimasz kis pukkanccsá változott aki csak követelőzni tud és cserébe megígér dolgokat, amiket aztán nem tart meg.
Ha ezt majd nagykorában olvassa - olvassuk - remélem jókat röhögünk rajta és nem lesz sértődés.
Szóval Kriszta leginkább egy taposóaknára hasonlít, nem tudni mikor robban, de akkor nagyot. Én meg mint egy gőzkazán, csak nő a nyomás aztán egyszerre bummmm. Hát így megy ez.
Közben a kis nyelvész löki a poénokat főleg másoknak, pl:
- Nekem nincs testvérem, sajnos csak családom van.
- Elaludtam mint egy sült csirke.
- (Apát lökni a parton görkorival) nem nehéz és sefingta le a fejem.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése