2012. augusztus 24., péntek
pasizunk?
Vendégeink vannak és hoztak egy kissrácot aki pár hónappal fiatalabb, mint Nóra. Hulkocska persze legkedvesebb modorában odament, cumit elvesz és arculcsapta a kisfiút, aki ettől sokkot kapott. Pedig csak így barátkozik a kis huncut, nem tehet róla. Később hallottam, hogy egymás mellett álltak és amikor egymásra pillantottak, szimultán üvöltésben törtek ki. Na ez jó lehetett. Este közös fürdés, hálistennek incidens nélkül. Próbáltuk az egy szobában altatást, habár a család zsenije, vagyis én, mondtam előre, hogy jobb lenne külön karanténban tárolni a két prücsköt, mert így egymást fogják ébresztgetni és annak rossz vége lesz. Hát nem igazam lett? Egyik nyöszög, másik megijed és üvölt erre az első is megijed és üvölt. hurrrá. Kriszta az egyiket csitítgatja én meg a másikat. Hööööööörrrrrr. Nem hiszem, hogy a két gyereket elbírná az én gyenge szervezetem hosszú távon. Nóri felkap, átpakol hozzánk és kész, béke van. Miért nem hallgat rám soha a jobbik felem?? Mert makacs, mint én?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése