2013. január 12., szombat

Végre kirándulunk

Múlt héten megfogadtam, hogy elmegyünk valahova kocsival, és nem csak ülünk odahaza és várjuk hogy Nóra felébredjen délutáni szunyókálásából.
Na végre sikerült. Elindultunk Collserolába ami Barcelonát a nyugati oldalon öleli körbe és a világ legnagyobb városi parkja. Elmentünk Molins de Rei-be, onnan az erdei úton kanyarogva eljutottunk a Tibidabóra. Útközben láttunk egy féllábú versenybringást, aki hihetetlen erővel és kitartással kűzdötte fel magát erre a nem kicsit meredek emelkedőre. Riszpekt!
A Tibidabón leparkoltunk, Nóra be a háti cipelőbe és jót sétáltunk, fel a templomhoz. Ott találkoztunk egy igen rokonszenves idős bácsival aki egyrészt odavolt Nóráért, másrészt mutatta a fényképét a 7 unokájának, és látni lehetett rajta, hogy nagyon boldog.
Utána próbáltunk normális emberek módjára egy kávézóban elfogyasztani valamit, de ez Nórával enyhén szólva lehetetlen feladatnak bizonyult.
Próbálj meg elfogyasztani egy tortillát vagy bármit, miközben az öledben egy örökmozgó kiskukac mindent felborít, magára önt, leugrik, elfut, stb stb.
Mondtam is, hogy legközelebb inkább az út szélén megeszek egy szendót, de nem fizetek azért, hogy én égjek még :))
Utána szépen hazacsurogtunk, és szépen el is telt a délután.
A gyerkőc otthon még bemutatta tánctudását a kedvenc utube klipjére: Animal Sounds....



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése