2014. február 3., hétfő

Mindennapra valami

Igazából minden nap írhatnék valamit, legalább egy apróságot, mert Nóra mindig kitalál valamit amivel feldobja a napunkat.
Az egyik nap a frissen sült kalamárit lopta a konyhában és hiába mondtuk hogy forró, úgy harapta mint egy kutyus.
Szombaton úszni mentek Krisztával én meg kintről integettem nekik és a gyerek hamarabb észrevett, mint az anyja :).
Kapott új kedvencet is, Barit, akit mindenhová magával cipel, mint Lálálét. - Köszi, Gyula!
Új dumája, hogy Apu beszorult!, ezt még nem vágjuk hogy mire és miért mondja, de vicces.
Vasárnap étterembe mentünk egy ovistárs szüleivel, csak hogy szopassuk magunkat. A két gyerek egy fél órát futkosott a kerekasztal körül, összetört egy poharat, utána mikor már nagyon meguntuk, a kiscsóka anyukája lerakott egy mobiltelkót az asztal közepére amin Pocoyo ment, és csend lett. Szomorú, de ez van, ha nyugalmat akarsz, Pocoyo illetve bármilyen tévéműsor.
Ja, igen, tegnap szépen felöltöztettem, hogy megyünk a bölcsibe és csak a kocsiban vettem észre mikor hátranéztem, hogy a pici lábain kifele csámpázik mindkét cipő, mivel sikerült fordítva ráadnom őket. Még jó, hogy így vissza tudtuk cserélni a bölcsi előtt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése