Szegény Muki egész hétvégén nem sokat evett, aztán hétfőn már láttunk rajta piros pöttyöket itt ott, szóval gyorsan felhívtuk az orvost, aki mondta, hogy valószínűleg ebben a száj, kéz, láb vírusban szenved, ami nem skarlát de azért maradjon otthon. Hurrá.
Kedden úgyis szünnapom volt, így elmentünk a gyerekorvoshoz, aki megerősítette a dolgot, hozzátette, amikor a pöttyök kijöttek, elvileg már nem fertőző a dolog, szóval meheten bölcsibe is akár, de gondolom a többi szülő meglincselne, ha pöttyös gyereket engednék a többi közé. Ja, még hozzátette, hogy leeshet a gyerek körme, de no worries, majd visszanő. Erre majd beszartam, mert nekem esett le körmöm, de évekig tartott mire visszanőtt és sose lett szép, szóval nem örülnék, ha Nórának is lenne ilyenje. Enni csak krémeset tud, mert a szájában vannak a kis bigyók és minden fáj neki, szóval joghurt és fagyi kúrán volt a maki, egész jól elvolt vele. Elmentünk a boltba, ahol megbíztam, hogy ő húzza a kosarat és csodák csodája, tök jól viselkedett, kell neki a feladat és hogy fontosnak érezze magát. Egyébként kis ördöggé változik. Most két napig Kriszta lesz vele, aztán megint én pénteken, és a jövő héten már mehet a többiek közé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése