Multkor beszelgettunk Noraval a szulinapomról, meg az övéről ami közeleg és kérdezem tőle hogy mit kérne:
- Pastel de Dart Véjder - DV tortát!!!!!!
Elöntött a büszkeség, nna.
És egyébként én is azt kaptam Krisztától a szülinapomra! Nagyon kúúúl.
Most pedig rohanok, mert kiadták a Csillagok Háborújás sisaksorozatot, és ma Darth Vader sisak van az újsághoz, jippppííííííííííííí.
2014. augusztus 28., csütörtök
2014. augusztus 21., csütörtök
Mama Mia, Vall de Nuria és az állakerti kalandok….
Legutóbb ott tartottunk, hogy elhúzunk a hegyekbe hétvégére, ez meg is történt, festői környezetben, szuper kis bungaló, mindebből Nórát leginkább a kempingben lévő játszótér érdekelte, és hangos hisztibe kezdett, mert először mégis inkább kipakoltunk, és csak utána vehette birtokba a parkot. A házikóban 3 szoba volt, Nórát a mamával egy szobába helyeztük, hogy ne érezze magát egyedül az idegen helyen, előző héten már úgyis összehaverkodtak, ui. ingajáratban hol a kölcsönmacsek, hol Nóra látogatott át éjjel anyuhoz, ebből az utóbbi rendszeresen a mama ágyában ébredt. Szóval MiniDiktátor elérte, hogy szélsebességgel kipakoljunk és meginduljunk a játszótér és a falu felé. A magas csúzdán halált megvető bátorsággal száguldott a mama karjaiba, nem tudom mi történt volna, ha anyu épp nem áll ott a csúszda végénél. Aztán megkezdtük a süllyedést az erdei ösvényen a falu felé, amitől először vonyított a gyerek, a hordozására cipelt hátizsákba pedig semmiképpen sem akart beszállni, majd aztán rájött, hogy nem olyan rossz móka az erdőben sétálni, mert van egy csomó érdekesség, mint pl. a szeder, amit két pofára tömött befelé, tobozok és szálldosó pillangók….Laza 40 perc sétával meg is érkeztünk a faluba (a 40 perc Nóra és a japán turista miatt kellett, aki a rövid idő leforgása alatt 200 képet készített…). Itt aztán sétáltunk egyet, bevásároltunk a kisboltban, Nóra felfedezett egy másik játszóteret is, ahol aztán kicsit letáboroztunk ,papisan meguzsonnáltunk, míg a gyerek a helyi kiscsákókkal haverkodott és egy totyis kisfiút felszólított, hogy kövesse őt az alagútba. Ezután az irányt a kemping felé vettük, és viszafelé a technikának hála hajlandó volt beülni a hordozóba, ha bekapcsoltam neki a mesét a telómon. J A kempingben aztán még megmártóztunk a medencében, ezt Nóra felettébb élvezte, mivel nem hullámzott úgy, mint a tenger. Egyik medencétől a másikig rohangált habszivacsos úszómellénykéjében, mindeközben őrült kacajokat hallatott, majd nagy csattanásokkal landolt hol az egyik, hol a másik medencében. Ezt egészen addig csinálta, amíg sötét lilára nem lett a szája, mert akkor ráparancsoltam, hogy jöjjön ki. Ezután a házikóban még jó meleg vízben lezuhanyzott, ez nagyon tetszett neki, aztán hagytam egy kis mesét nézni, miközben kapott egy kis vacsit. Mi is megettük a kis konzervjeinket, de később mégis elmentünk vacsorázni a kemping éttermébe, ahol két nagyon lassú bácsi szolgált fel nagyon finom grillezett nyulat, aminek a nagy részét a Nóra ette meg, mint címeres vércse. J Persze közben ki-be rohangált az étterembe, és mindig épp egy húscafat lógott ki a szájából, tiszta Croods baby (https://www.google.com/search?q=croods+baby&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=5QXyU76aPOLn8gG7ooCADA&sqi=2&ved=0CBoQsAQ&biw=1188&bih=559#facrc=_&imgdii=_&imgrc=N5mKiTdSQFjLGM%253A%3BHb25RqxTDIkFIM%3Bhttp%253A%252F%252Farchives.deccanchronicle.com%252Fsites%252Fdefault%252Ffiles%252Fmediaimages%252Fgallery%252F2013%252FMar%252Fthe-croods-stills-20.jpg%3Bhttp%253A%252F%252Farchives.deccanchronicle.com%252F130418%252Fentertainment-hollywood%252Fgallery%252Fcroods-stills%3B620%3B376), de már beszéltük, hogy a Maugli név is tökéletesen illene rá. Másnap fogaskerekűvel felmentünk a hegytetőre, itt is Nórát leginkább a rohangálás érdekelte, meg a mindenhová felmászás és a tőlünk való legmesszebbre elszaladás, de azért jól elvoltunk.
A következő hét aztán változó ritmusban telt, a kis szörny felváltva borította ki apukáját vagy a mamát, vagy éppen engem. Aztán szombat reggel anyu hazautazott, és bár a gyerek előző este nem volt hajlandó neki puszit adni, miután anyu elment felriadt, és hangosan kiabálni kezdte, hogy –Mama, mama, puszi, puszi! Egészen meghatódtam…..
Vasárnap aztán elhatároztam, mivel Péter úgyis dolgozott a hétvégén, hogy elviszem kismancit az állatkertbe. Error!!!! J Az állatok kábé csak az első 10 percben érdekelték, utána számomra megkezdődött a vesszőfutás ill. a hogyan navigáljunk az emberek között babakocsival és fényképezőgéppel, úgy hogy közben az előttünk rohangáló gyerek ne másszon be a struccokhoz. Szerintem aki látott, az megállapíthatta, hogy a leggenyóbb anyuka vagyok a világon, mert a gyereket csak a hajánál tudtam elkapni a struccok karámjánál, hogy be ne rohanjon közéjük, aztán még menedzselte, hogy amíg a kengurukat vagy miket néztük, akkor a korlátról még hanyatt essen, és beverje a betonszegélybe a fejét, mindezt úgy, hogy ott álltam mellette és esélyem sem volt elkapni…. Szóval megállapítottam, hogy legközelebb ilyen kalandra minimum 1 v. 2 plusz felnőtt társaságában vállalkozom csak. Azért remélem tetszett neki az állatkerti kaland. Az állatkert kisboltjában vásárolt cica mindenesetre igen, hazafelé boldogan szorongatta.
2014. augusztus 20., szerda
Public Enemy number 1 terminated
Bár kissé megkésve, de ünnep van, mert Nóra több mint egy hete KIDOBTA a cíííít, vagyis a cumit, az ősellenséget, minden anya Archenemy-jét, Lex Lutorját, Jokerét, stb stb. Mi már - illetve Kriszta leginkább - tiszta stresszben éltünk, hogy a gyerek úgy megy oviba, hogy még mindig cumizik éjjelente. Már bevetettünk mindenféle trükköt, pl vettünk egy spéci mesekönyvet aminek az lett volna a célja, hogy a gyereket rábeszéli a cumi elhagyására - hahaha, sátáni kacaj, álmodik a nyomor, még mit nem! Próbálkoztunk ígérgetéssel, ilyen regáló, olyan regáló, csereajánlatokkal, ekkora labda, akkora labda, de nem. Megszégyenítve hevertünk a képzeletbeli ring padlóján, miközben az óriás cumi a másik sarokban röhögött és a gyermek meg ránk számolt. De 9nél mindig feltápászkodtunk a padlóról, hát nem lehet ezt feladni, kűzdelmünk szent, célunk igaz, szívünk erős, karunk bátor, a többit tudjátok.
Aztán egyszer csak a cumi állaga elkezdett romlani, a vége kilyukadt, a tövénél elkezdett elvállni a műanyagtól. Ezt a csodát kihasználva mondtuk neki, hogy ez az UTOLSÓ CÍÍÍ, és ez az egy dolog amit elfogad tőlünk. Amikor bármire azt mondjuk, hogy ez az utolsó, az ok. Ha nem mondjuk és elzárjuk a tévét, akkor balhé van, de ha szólunk előre, akkor az ok.
Szóval mondtuk ez az utolsó cííí, több nincs és nem is lesz. Fel voltunk készülve a 3. világháborúra, hetekig tartó hisztire és átüvöltött éjszakákra.
Erre a gyerek odament a szemeteshez, kinyitotta és beledobta a cííít. ENNYI.
Azóta se szól egy szót se róla. Hihhhetetlen!
Aztán egyszer csak a cumi állaga elkezdett romlani, a vége kilyukadt, a tövénél elkezdett elvállni a műanyagtól. Ezt a csodát kihasználva mondtuk neki, hogy ez az UTOLSÓ CÍÍÍ, és ez az egy dolog amit elfogad tőlünk. Amikor bármire azt mondjuk, hogy ez az utolsó, az ok. Ha nem mondjuk és elzárjuk a tévét, akkor balhé van, de ha szólunk előre, akkor az ok.
Szóval mondtuk ez az utolsó cííí, több nincs és nem is lesz. Fel voltunk készülve a 3. világháborúra, hetekig tartó hisztire és átüvöltött éjszakákra.
Erre a gyerek odament a szemeteshez, kinyitotta és beledobta a cííít. ENNYI.
Azóta se szól egy szót se róla. Hihhhetetlen!
2014. augusztus 7., csütörtök
Kriszta meglátásai a témában
Apucika nem említette, hogy lezárult egy korszak, vége lett a bölcsinek, ami rajtam kívül mást nemigen viselt meg….
J Én egy kicsit szepegve
vettem búcsút a gondozóktól, és szupersztár-Xavitól (adminisztrátor a
bölcsiben), akinek a nyakán Nóra minden délután lógott kifelé menet, de a
kiscsajt nem nagyon viselte meg a dolog. Elmagyaráztuk
neki az utolsó napokban, hogy már lassan vége lesz a bölcsinek, és hogy
már nem megy oda többet, mert ősztől már iskolás lesz és a ‘colegio’-ba
fog járni, vagy ahogy itt becézik: cole. Neki ebből egyenlőre csak
annyi esett le, hogy bölcsibe többet nem kell
menni és ezért minden reggel el is mondja ébredés után: -A bölcsibe
nem!
Közben
még az utolsó hetek egyikén itt voltak nálunk nagynénéim: Judit és
Zsuzsa, akik közül Judit olyan mély hatást gyakorolt a gyerekre, hogy
mind a Zsuzsát, mind pedig anyukámat Juditnak hívja.
J Helyesbítek, a Zsuzsát
egyenesen Otro Juditnak (Másik Juditnak) hívta, anyu már csak egyszerűen
Judit. Lehet, hogy számára anyuék annyira hasonlítanak egymásra, hogy
azért mond mindenkinek Juditot, nem tudjuk….Mindenesetre
jókat röhögtünk rajta.
Aztán
hogy fokozzuk a vendégséget, most 3 hétig Andrisék macskája is nálunk
vendégeskedik, aminek Nóra örül a legjobban, de örömét továbbra is csak
szadista módon tudja kifejezni, ezért szegény cica válogatott kínzásokat
kénytelen eltűrni,
persze csak addig, amíg észre nem vesszük hogy mit művel, mert akkor az
igen erélyes rászólás és a macska mellőli elrángatás következik be. Így
is azért már kapott jócskán a cicus. Nóra szeretetének kifejeződései az
alábbi módokon nyilvánulnak meg: macska
nyakának elkapása, fejének a földre szorítása, a játék
takarítóeszközökkel való ütlegelés, farok- és fülhúzogatás és csupa
szeretetből teljes testtel való macskára fekvés. Macska becsületére
legyen mondva, hogy ehhez képest még csak alig karmolta és harapta
meg a kiscsajt. J Aztán
vasárnap megérkezett a Mama (aki az egyszerűség kedvéért a Judit
művésznéven fut Nóránál), és a kiscsaj rögtön bemutatta, hogy milyen a
sötét oldal, mindezt Dart Vader jelmez nélkül, hogy a
Mama is szokja a gondolatot. Egész vasárnap kiállhatatlan kis szörny
volt, aki mindenre azt mondta, hogy nem, mindenért vonyított, és egy kis
agyrágóbogár volt….Féltünk is rendesen, hogy majd hogy bírják anyu
idegei, de aztán a következő két napra megemberelte
magát és normális, cuki kislányként viselkedett….aztán szerdára elmúlt.
Két dologra gondolunk. 1. Ez a dackorszak 2. Kikészíti a nagy meleg és
ettől olyan nyűgös. Kibírhatatlansága egyébként egyenes arányban áll a
délutáni szieszta kihagyásával: amikor nem
lehet rávenni, hogy aludjon ebéd után, akkor nem is lehet kibírni.
Anyukámnak jövök sok doboz nyugtatóval és egy boksz-zsákkal.
J
Amúgy
a beszéde látványosan fejlődik, egyre helyesebb mondatokat rak össze,
egyik reggel pl már megörvendeztetett egy -Jó reggelt Anyucika! - kerek
mondattal, majd közölte hogy jól aludt és a Vakondot (Kisvakond – a
szerk.) akarja nézni.
Azért még előfordulnak jócskán vegyes nyelven előadott mondatok (A Nóra
kér aguat!( - vizet)), meg kifacsartak is, mint pl.: nem akarom a
széket, fájni kell a popóm!
J Gondolom azoknak az
anyukáknak akik egynyelvű környezetben vannak, furcsa lehet, hogy egy
közel 3 éves gyerek ilyen egyszerű mondatainak örvendezek, mert az
otthoni 3 évesek már sokkal több mindent tudnak mondatokba
foglalni, de hát nálunk, ahol 3-4 nyelv kavarog a levegőben nagy
eredménynek számít, meg az is, hogy egyre jobban el tudja különíteni,
hogy mi a spanyol és a magyar.
Néhány
szó a tengerpartról is: Péter vett neki egy kis mellénykét, habszivacs
rudacskákkal, amik fenntartják a vizen. Nem voltunk benne biztosak, hogy
majd hajlandó lesz felvenni, de aztán nagyon megtetszett neki és
boldogan ment be apukája
karján a hullámok közé, utána alig lehetett kivontatni. Azonkívül
előadta a tengerparti Baywatch magánszámot is: keményen legyűrte apukát a
parton-futásban, vagy 2 km-t futott oda-vissza és utána is még sokáig
nagy élénkségben szenvedett. Szóval ez egy jó
módszer az energiái lekötésére, és minket is arra sarkall, hogy
fittebbek legyünk, hogy bírjuk a strapát.
J
Megyek is hétvégén beszerezni egy piros Baywatch fürdőruhát meg egy
önbarnító spray+szőke hajfesték kombót, hogy méltó legyek a feladatra.
J (Mondjuk nem ártana egy extra tüdőt is venni, mert hogy én 1 km futás után kiköpöm a sajátomat, az tuti).
Hétvégén
tervezünk kiszabadulni a városból a természetbe, ha ez sikerül, akkor
majd erről a kalandról is beszámolunk. Az már biztos, hogy a bungaló
foglalásunkat visszaigazolták, szóval irány a Pireneusok.
J
egyszer egy kis sátán egyszer egy királylány
Na ritkábban írok, tény. Ennek oka, egyrészt az időhiány másrészt a gyereknevelés élménye kezd egyre kevésbé a felhőtlen, pónis, rétenszökdécselős tevékenységgé válni, ami azelőtt volt, vagy aminek hittük.
Eljött a kösd fel a gatyád és tarts önvizsgálatot ideje. Meghasonlunk önmagunkkal és saját szüleinkké válunk - amire megesküdtünk, hogy mi bezzeg sose - és nap mint nap röppennek a testi fenyítések és a verbálisok is.
A gyerek se kímél minket, új módszere a hozzám érsz egy tollpihével és olyan sírást csapok, mintha bedarálták volna a kiskutyámat! Ezen már lassan röhögünk, de néha mégse.
Estére elfárad mindenki, a mi tűrésküszöbünk is igen alacsonyra kerül, a gyerek is mindenért sír, kiabál, nyivákol, megsértődik és tiltakozik. Szóval klassz.
Hálistennek a jövő héten szabin leszek, ami azt jelenti, hogy több időm, türelmem lesz, és mehetünk Zanyóssal és Nórával világot látni meg minden.
Egyébként még mindig imádjuk, csak kissé nehezedett a pálya....
Eljött a kösd fel a gatyád és tarts önvizsgálatot ideje. Meghasonlunk önmagunkkal és saját szüleinkké válunk - amire megesküdtünk, hogy mi bezzeg sose - és nap mint nap röppennek a testi fenyítések és a verbálisok is.
A gyerek se kímél minket, új módszere a hozzám érsz egy tollpihével és olyan sírást csapok, mintha bedarálták volna a kiskutyámat! Ezen már lassan röhögünk, de néha mégse.
Estére elfárad mindenki, a mi tűrésküszöbünk is igen alacsonyra kerül, a gyerek is mindenért sír, kiabál, nyivákol, megsértődik és tiltakozik. Szóval klassz.
Hálistennek a jövő héten szabin leszek, ami azt jelenti, hogy több időm, türelmem lesz, és mehetünk Zanyóssal és Nórával világot látni meg minden.
Egyébként még mindig imádjuk, csak kissé nehezedett a pálya....
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)