2017. október 16., hétfő
Táncbajnok
Nóráról kiderült ma, hogy bugi van a lábikójában. A parkban elkezdett táncolni és nem volt megállás. Olyan figurákat kapott elő, hogy az állunk leesett és amikor kérdeztük, honnan, azt mondta: a fejemből. Pörgött, forgott, jobbra balra szökdécselt, hihetetlen volt. Látom, hogy a diszkó ördöge lesz. Én meg ősz hajú, shotgunos vénember, aki sofőr és testőr egy személyben. Asszem ideje gyúrni menni.
2017. október 5., csütörtök
az első fogacska ki
Szombaton lebringáztunk a partra Cesarral és Liával meg Nóra és én. Ez kb 20km, a gyerek kissé hisztizett de fizikailag jól bírta. Mikor visszafele bementünk a Splauba, már annyira mozgott a foga, hogy mondtam neki, csavarja ki. Így kijött az első fogacska. Elraktuk, mert este be kell tenni a párna alá és a Ratoncito Perez (Perez egérke) hoz érte cserébe pénzt. Ez meg is történt éjjel, a gyerek nagy örömére.
Nóra legújabb aranyköpése a témában: Nagyon hülyén nézek ki így egy foggal kiesve...

2017. szeptember 23., szombat
Fel a csúcsra
Elmentünk felmászni Vall de Nuria-ra-ba, mittomen. Gyönyörű hely, télen síparadicsom, nyáron kirándulóhely, méregdrága fogaskerekűvel 15eu egy út, 25 eu odavissza. Elmentünk Queralbs faluig kocsival, leparkoltunk és onnan gyalog fel. 9km táv, 700 méter emelkedéssel. Nóra végigcsinálta, le a kalappal. Én is majd kipusztultam mire a 90 kilómat felrángattam a hegyre. Mindez jó sziklás talajon, nem volt leányálom. Azt se mondom, hogy nem volt semmi hiszti, de nem volt sok hiszti. Próbáltuk mindennel motiválni, ígérgetés, zsarolás stb. Többé kevésbé sikerült is. Mentünk 4 órát a pihenőkkel, pisi és kakiszünetekkel együtt. Csodás a hely és fent 2000 méter felett azért már eléggé hűvös van, főleg ha lemegy a nap. Utána visszajönni BCNbe mint a szauna. Jó nap volt. Majd jönnek a képek.
2017. szeptember 17., vasárnap
PÁLINKA
A kocsiban megy éppen Majka száma a Belehalok, aztán éneklik hogy "Szólj rám, ha egyszer véletlen összefutnánk egy másik életben. Erre Nóra hátul elkezdi ismételgetni és kérdi hogy tényleg találkozunk egy másik életben? Hát mondom, lehet, attól függ hiszel-e a reinkarnációban. Erre hallgatás. Aztán megszólal: PÁLINKA!
Így kell a bonyolult exisztenciális problémákat megoldani. Pálinka. Ennyi.

2017. szeptember 11., hétfő
A mini tini boszorkány
Ritkán írok tudom. Oka van.
Senki nem szereti a kudarcélményeit megosztani a világgal. Az hogy egy 5 éves kiscsaj napi szinten kikészít - néha kettőnket is - na az nem dicsőség.
A júliust még kibírtuk kettesben, uszoda, úszótanfolyam stb. Az augusztus eltelt utazással. De a helyzet egyre durvább. Az a kis angyalka akit imádunk egy szemtelen, pimasz kis pukkanccsá változott aki csak követelőzni tud és cserébe megígér dolgokat, amiket aztán nem tart meg.
Ha ezt majd nagykorában olvassa - olvassuk - remélem jókat röhögünk rajta és nem lesz sértődés.
Szóval Kriszta leginkább egy taposóaknára hasonlít, nem tudni mikor robban, de akkor nagyot. Én meg mint egy gőzkazán, csak nő a nyomás aztán egyszerre bummmm. Hát így megy ez.
Közben a kis nyelvész löki a poénokat főleg másoknak, pl:
- Nekem nincs testvérem, sajnos csak családom van.
- Elaludtam mint egy sült csirke.
- (Apát lökni a parton görkorival) nem nehéz és sefingta le a fejem.....

2017. július 19., szerda
Istenes kérdések.
Szóval jönnek a kihívást jelentő kérdések lassacskán:
- Apa, mit csinálnak a levágott lábakkal? (Miután láttunk egy tolószékes embert)
Aztán a templomban kiszúrta Jézust a kereszten és akkor rákezdett:
- Apa az ott ki?
- Jézus.
- És mit csinál ott?
- Meghalt szegény.
- AKKOR KI HOZZA AZ AJÁNDÉKOMAT?
- De később feltámadt.
- Mi?
- Újra él.
stb stb
Na most ezen a vallásos vonalon haladunk a további kérdésekkel megtűzdelt rögös úton.
Látott egy imádkozó angyalt egy sírkövesnél:
- Mit csinál az a bácsi?
- Imádkozik
- Az mit jelent?
- Beszélget Istennel.
- És Isten válaszol neki?
- Nem, de meghallgatja.
Egyéb kérdések:
- Apa a halálon miért nincs zokni?
- pfffffff
- Isten hogy néz ki?
- Isten sose élt?

2017. június 14., szerda
Hizik a májam - gyenge idegzetűeknek nem ajánlott, mert csak egy önelégült apuka ömlengései...
Lassan véget ér az iskolaév és vele az úszótanfolyam is.
Befizettem a gyereket nyári intenzív úszásra, egy hónap, heti 4x megyünk. Befizettem magamat is, addig kondizok vagy uszogatok, rámfér. Mivel megjött a meleghullám vagy inkább forrrósághullám, és a suli már 3kor bezár, gyorsan elmegyünk délután még egy órát lubickolni. Az első napon Nóra nagy büszkén azt mondja majd megmutatja mit tud. Ok, gondoltam. A nagymedencébe akar menni, 2-2.5 méter mély, megkérdem az uszimestert, velem bejöhet. Ok. Bemegyünk, a gyerek átúszik 3-4 elválasztókötél alatt, amitől már lehidaltam, és utána elkezdünk uszikálni. Tök lelkes, hiper boldog, 4 hosszot simán leúszott az 50 méteres medencében. Na jó ott voltam mellette végig, néha megkapaszkodott, de mindezt magától. Hát a medence aljáról kellett a leszakadt államat összeszedni. Aztán utána még levezetésnek ugrált a vízbe, akkora hasasokat hogy fájt nézni, de ő boldog volt...
Én is. Meg is köszöntem ma az tanítójának az usziban. Megszünt benne a félelem, a medencében szuper biztonságban érzi magát, a tengerben persze kicsit parázik, de az természetes. Váááá nagyon jó volt látni. Ja aztán még háton is uszogatott kicsit, csak hogy lássam kivel van dolgom. Hihetetlen.
új kincsei a Garfieldből:
- Ez is csak egy múló hóbort!
- Amatőr.
Köszönjük Garfield :)

2017. június 6., kedd
Olvasni tanítás
Próbálom olvasni tanítani a gyereket.
Fájdalmas.
Egyrészt mert atom lusta, mint az apja és nagyon nehéz bármire rávenni.
Másrészt mert nem megy neki. Egyelőre. Nem segít a három nyelv és ahogy áthatnak egymásra. Vannak betűk amiket máshogy kell ejteni magyarul és spanyolul és néha katalánul is. Hurrá.
Na szóval egy óra harc és zsarolás 10 perc olvasásért amit néha elcserélnék érzéstelenítés nélküli foghúzásra leginkább. A betűket felismeri. De nem tudja összefűzni. Ezért egy szó így néz ki: A ,bé , el, a, ká. Abélaká. Nem ablak. És így tovább. Ilyenkor türelemre gyúrok. Már 60as a bickója türelmemnek.

paraszt
Megyünk a kocsival, Nóra alszik hátul. Mikor felébred, első szava ez: paraszt! Hát erre visítva elkezdtünk röhögni Krisztával. El is szégyeltem magam, milyen bunkó szülő vagyok, hogy a gyerekem már így beszél és ráadásul ez az első szava ébredéskor, de aztán kiderült, hogy mindez a Garfield képregénynek köszönhető, amiben ilyen és ehhez hasonló poénok vannak, amiket Nóra előszeretettel ismételget:
- Nagyon kövér vagy! (a mérleg Garfieldnek)
- Most anyu főz, vagy valaki belehányt a szagelszívóba? (Kázmérka)
- Ne esemezzetek! (Ubul a kutya)
Szóval a hülyeség ragad rá, ahogy kell.

2017. május 21., vasárnap
düsh
Düsh.
Ez most Nóra kedvenc "szava" és arra utal amikor jól megüt valakit, nem puff, vagy csatt, hanem düsh. Elég sokat használja, márt szinte káromkodás helyett is, amikor valakire dühös akkor azt mondja neki, düsh és az kb azt jelenti, hogy jól belédrúgnák legszivesebben.

Tanulasi problemak / nem vagyok disgrafias
Na szoval, tanulunk olvasni. Nem azért mert maximálista f.sz vagyok, hanem mert a suliban is tanulnak és ráadásul szóltak hogy Noranak nem annyira megy a dolog. OK. Végül is tanítottam 8 évet csak menni fog. Persze nem véletlenül mondják hogy családban minden nehezebb, vagy ha senki se mondja, akkor én mondom. A gyerek 2 perc alatt vegig próbálja az összes kihívója, fáj a fejem, nincs kedvem, pihennem kell, veled nem, csak anyával stb stb.
Mondhatnam hogy szep türelmesen lekuzdottuk az akadályokat, de hazudnék, már üvöltöztem, morogtam, forogtam a saját siromban szóval volt minden csak türelem nem. Csak szabad kitartás és makacssag mindkét oldalon. Aztán elkezdtem olvasni Székely Éva könyvet a Sirni csak a győztesnek szabad cimut. A saját lányát trenirozza és leírja ennek összes kínját és örömét. Meg több türelem kell és dicséret és pozitív feedback. Úgyhogy dicsértem és akkor több kedvvel csinálta. Persze holnap megint kezdjük elorol és ez lesz egész nyáron úgyhogy előre rettegek és reménykedek.

/ ja igen, az ekezetek azert hianyoznak jobbara mert valami bluetooth billentyuzetet hasznalok a mobiltelkoval. sorry.
2017. május 2., kedd
papa no habla español....
A ma reggelt azzal kezdte, hogy először nekem elmagyarázta, hogy én nem beszélek spanyolul. Én mondtam, hogy nekem nem volt akkora szerencsém, hogy ide járjak iskolába és én már felnőtt fejjel tanultam meg spanyolul, nem úgy mint ő, de úgy látszik ez nem hatotta meg és utána egyből elmagyarázta az osztálytársnője apukájának is, hogy én nem beszélek spanyolul. Kösziiiii. Alig volt égő.
2017. április 30., vasárnap
Szomorú fiesta
Haza kellett mennünk temetésre. Nóra is jött, de a szertartásra nem vittük el, addig le lett passzolva. Utána volt kis eszegetés a rokonsággal, amit Nóra elkeresztelt szomorú fiestának ötletesen. Persze mindenki odavolt érte és elkényeztette, ezért igencsak szeret otthon lenni.
2017. április 4., kedd
Aranyos
Most többet vagyunk kettesben Nórával.
Az utóbbi időben nem írtam sokat mert vérzivataros volt, csatáztunk, anyáztunk stb. Miért? Mert én hülye próbáltam rákényszeríteni az akaratom a gyerekre, akiben nem csak az én makacsságom hanem a Krisztáé is jelen van. Miért is lepett meg, hogy semmire se mentem ezzel? Mert hülye vagyok, na.
Most próbálom máshogy.
Próbálom a jó irányba terelgetni, csalogatni, fenyegetni, de inkább az első kettő mint a harmadik.
A rendes kajálás egy nehéz dolog pl. Ugye minden gyerek inkább csucsesszel -vagyis édességgel - tömné a kis fejét egész nap, a szendvics fúúj, minden fúúúúj. Hát ok. Ha délután megeszed a maradék szendódat a parkban, kapsz utána valamit. Egy fagyit vagy csuda tudja. Ja meg tegnap kikönyörögte, hogy vegye neki két súlyzót. Ok, mondom, de akkor minden nap megeszed a kaját rendesen. Hát meglátjuk.
Aztán lehet hogy ő irányít engem, főleg reggel, amikor az agyam teljes shutdown módban van.
Ma is adott egy csomag kekszet, hogy ezt vigyem neki délután. Én hülye azt gondoltam, hogy milyen aranyos ez a gyerek, hogy erre is gondol. Most jobban belegondolva, engem meg akarnak vezetni....
A szendvicset este együtt készítjük. ez is segít kicsit.
Olyan hülyeségeket tud szeretni, hogy az fantasztikus. Most a kedvence egy magyar rajzfilm amit én mutattam neki (mea culpa) Jó étvágyat bogaram címmel. Jutúbon megtalálod. Na ebben egy döglégy és egy dögbogár beszélget és vicces, ok, habár vannak benne durva beszólások is. Na ezt napi 1x meg kell nézni legalább. És idézget belőle. Remélem másoknak majd nem amikor hazamegyünk. Mert a kedvence ez: Egy rekesz sörért örüljenek hogy nem sz@rral kenem fel..... Nagy égés lesz Julien! :)
Másik amit bírok nagyon, hogy a spanyolból fordít le dolgokat tükörfordítással vagyis szóról szóra és azt alkalmazza a magyarban. Hát ebből adódnak eléggé fura kinyilatkoztatások. Neki a vaníliafagyi az fagyi vanília, mert helado de vanilia. A nincs az pedig nem van, mert no hay... stb stb.
Most olvastam egy cikket Székely Éva -Sírni csak a győztesnek szabad c. könyvéről.
El szeretném olvasni egyrész a történelmi háttér miatt, másrészt mert a saját lányát is edzette, tehát neki van a legjobb rálátása arra, hogy érdemes-e, szabad-e ennyi áldozatot követelni a gyerektől.

2017. március 2., csütörtök
Szabi otthon, hülye hasonlatok és egyebek
Benne vagyunk a hasonlatos korszakban, habár minden hasonlat úgy végződik "mint a csirke" így eléggé furák és kiszámíthatóak. Apa lassú vagy, mint egy csirke. Apa butaságokat beszélsz, mint egy csirke stb stb.
Nagyot fejlődött magyarból, otthon voltunk, egyfolytában ömlött belőle a duma, egyre jobban kifejezi magát, egyre kevesebb hibával beszél és a kiejtése is javul rendesen. Vettem pár munkafüzetet, hogy szokja a magyar helyesírást meg számoljunk is, szóval lesz különmunka rendesen. Miközben itt meg parázok, hogy jövőre suli és full katalán heti 2 óra spanyollal, Ez egy borzasztó nagy butaság, bárki bármit is mond. Azoknak akik meg nem spanyol anyanyelvűek kifejezetten hátrányos, mert a többieket otthon megtanítják helyesen beszélni, de mi ezt nem tudjuk nyújtani és a gyerek nem az én "Fekete Pákó" spanyolomat kéne hogy megtanulja. Nnna mindegy. hagyjuk.
Voltunk otthon két hetet, tök szuper volt.
Kifejezetten élveztem a hideget, mert már a hócipőm tele az itteni hűvös, szeles idővel, amit nem lehet egy jó kis ropogós faggyal összehasonlítani.
A gyerek teljesen odavolt a hóért és a jégért, minden hókupacra ráugrált és minden befagyott pocsolyán csúszkált. Aztán elkezdte a kocsikról letördelni a jégcsapot és elnyalogatni. Na ekkor kezdtünk el kiabálni vele.... AZT NEEEEEE, KOSZOS!
A ruhája nemsoká úgy nézett ki mint egy kommandósé aki először megjárta a mocsarakat aztán meg befetrengett a moslékba. Hozzáteszem, mosógépünk nem volt. Úgy nézett ki mint egy lelencgyerek. Voltunk a jégpályán, ahol király minőségű jégen, király korcsolyákkal suhantunk ellentétben az itteni műlyégpályás elképzelésekkel a jég és a korcsolya minőségéről. Kajáltunk itt ott, mindenütt. Voltunk Pistáék mini kajáldájában, fincsi volt. Adakoztunk a több tonna koldusnak, mert miért is ne. Ettől nem leszünk szegényebbek. Lementünk a befagyott velencei tóhoz. Megetettük a kacsákat Leányfalun. Nóra még strandra is ment Adriennel. Szóval hatalmas élmény volt.
Mikor visszatértünk magyaráztuk Nórának, hogy már itt elmúlt a karnevál és lemaradt róla szegény, Erre ránk néz tök ártatlanul: Karnevál, NÉLKÜLEM????

2017. február 3., péntek
Apa: döglött macska vagy
Lányunk egyre viccesebb.
Legújabb beköpése: apa, döglött macska vagy.
Vagy amikor rámnéz és végighúzza az ujját a torkán.... igen vicces. :)
Vagy az állatkert után ezt mesélte: perszegál a pavo real (asszony kijavitott, hogy hülye vagyok és nem pava royal :)))) - avagy üldöz a páva.
A suliban azt írták, hogy minden szuper csak kissé kaotikus.... erre a nejem röhögni kezdett, mert tudja hogy kitöl örökölte.
Szemtelen és imádnivaló.

2017. január 6., péntek
Zoo és a Reyek
Egész napos program a gyerekkel, áldás és átok. Egyrészt tök jó vele lenni, meg olyasmit csinálni ami neki is tetszik, másrészt, nem kicsit fárasztó, lejárod a lábad, próbálsz nem elfáradni, szórakoztató maradni, de az igazság az, hogy 3-4 óra mászkálás után már igencsak fáradsz és elkezdesz töprengeni, hogy ennyire megöregedtél-e vagy mi a nyű. Tegyük hozzá a gyerek is kikészült a nap végére, mert másnap 10ig aludt, ami nálunk igen ritkaság, szóval büszke lehetek magamra.Szóval menjünk az állatkertbe, úgyse voltunk még mi ketten, csak anyával meg nénjével stb. Ok. Végignéztünk minden állatot, elmeséltem neki mindent ami eszembe jutott róluk, úgy tűnik érdekli is a téma, aminek örülök. Ettünk, ittunk, mulattunk. Nóra jókat játszott a pávákkal amik szerteszét sétálnak az állatkertben, persze ha szaladtak felé a kekszért, jött a sikítozás és menekülés.
Még ő is fotózott párat, talán ő az egyetlen gyerek akit a saját kis kamerájával látok, mert gondolom ma már egyszerűbb egy mobilt nyomni a kezébe, mint venni neki egy régebbi kis kamerát, de neki ez is tetszik, én meg reménykedek, hogy hátha egyszer ebben az irányban is elindul. Én megyek a nagy dög kamerával ő meg jön a picivel. Persze a végén, mindkettő az én nyakamon marad de sebaj.
Szóval a Zoo jó fényképezőgép tesztelésre is, és a gyerek is élvezi, szóval win win. Sikerült is több száz fotót kattingatni, majd kiválogatom őket.
Estig kipusztultunk, aztán még a Cabalgata is volt, ami a 3 királyok felvonulása, de azt már átadtam a család hölgytagjainak a feladatot. Az amazonon megrendelt ajándék cseszett megérkezni habár még a dec 24-i karácsonyra rendeltük, sebaaaaj.
2017. január 3., kedd
új év, ugyanaz a Nóra :)
Hatalmas dumái vannak, itt van pár ízelítő:
néző has - ultrahang
benne vagy biztos?
béka ugró - ugróbéka
jaj ezt megszívtam
apa arcon doblak egy pizzaval
te csirke vagy, budos csirke
Közben próbáljuk gyakorolni az írást és a számolást, Na ez harc ezerrel. Neeem akarooom, uncsiiiiii stb. Zsarolás, üvöltözés stb. Aztán ha elkezdi, megy ez neki. Persze nem segít az se, hogy katalánul, spanyolul és magyarul is kéne gyakorolni, de menni fog. Aztán még az angol és részemről elég.

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)